ログイン  | 新規登録
歌詞投稿コミュニティ「プチリリ」

TOP > 歌詞 > Halaknak álma
Halaknak álma

アーティスト:Cseh Tamás  アルバム:Nyugati pályaudvar 

  • お気に入り登録




Jég alatt télen Halaknak álma Szétfolyó Téboly. Lebegnek némán Smaragd vizekben, Jég alatt, A szétfoly - Szétfolyik álmuk A nagy vizekben, Ezüstös halaknak álma. Aludj hát, drága, Jégpáncélt álmodj, Ezüst halaktól Tanulj el álmot, Nagy vizek mélyén Alvó halaktól Tanuld a nagy álmokat. Vontatott élet Vontatott álom, Szétterül Fázva. Jég a fedője, Szemhéj a szemre, Színezüst Zárja. Tanuld el, drága, Halaknak álmát A vontatott hófehér tébolyt, Jég alatt, télen, Zöldes vizekben Halak lebegnek, Szenderegnek, És az ő álmuk álmaidban Hangtalan szertefolyik. Hangtalan élet, Hangtalan álmok, Jég alatt vízben Kopoltyú tátog Jég alatt, télen Halaknak álma Úszik a szemben, Mikor lezárva. Álmodd hát, drága, Halaknak álmát, A vonatott hófehér álmot. Semmi se mozdul, Kopoltyú tátog Elszenderednek Mind az átkok, Engedd magadba Halaknak álmát, A vontatott nagy álmokat. Kezdjem? Na jó. Én elkezdem. Hát jó... Kezdem... És akkor ugye ott, ahol szoktam. Hogy hol volt, hol nem volt. Tényleg már megint ezt akarod? Jó. Jó. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, nagy, vagy kétszer volt, de az is lehet hogy háromszor, mert semmit se lehet tudni, de semmit, egyszer volt, kétszer, háromszor vagy soha, de soha nem volt, soha egy nagy birodalom és annak a népe. És arra népre valaki álmot bocsátott. Hogy kicsoda-micsoda bocsátotta azt az álmot arra a népre, az el van felejtve. És akkor a nép hosszú-hosszú negyvenéves álomba merült. Nagy őrjöngés volt az egész univerzumban (én láttam, én ott voltam! Kell ezt nekem mondani? Jó, jó...), nagy őrjöngés volt csak ez a nép aludt. És ezt a népet valaki, az a valaki, aki régen El Van Felejtve, hirtelen fölébresztette. Az a valaki. Gondolt egyet már megint, gondolt egyet vagy kettőt, hogy ő hányat gondolt, azt már ő maga sem tudja - és egy rántással letépte a szemekről az álmot, és minden el lett felejtve. És a nép, a nép felébredt és ott akarta folytatni, ahol azt gondolta, hogy abbahagyta. A rengeteg ébredő közül egyvalaki, egy valahol szintén felébredt. Felemelte álomittas arcát, és azt kérdezte, ami a legfontosabb. -Ki vagyok? Hol vagyok? Azt, hogy mi végre vagyok, azt nem kérdezte meg ez a valaki, csak azt, hogy mi vagyok, hol vagyok De erre nem tudta a választ, olyan sokáig tartott neki az ő alvása. - Elvesztettem magam. Elvesztettem magamat az alvásban! Ki vagyok én?! -kiáltotta, és körülnézett. Egy konyhában találta magát. És észrevett valakit, aki az asztalra borulva aludt. A kilétét kereső belemarkolt a hajába, felrántotta a fejet és az alvó arcába nézett. -Ezt az embert ismerem. Osztálytársam volt. - És eszébe jutott egy osztály. Ecsédi - ez a név jutott eszébe a kilétét keresőnek, és rázni kezdte az alvót. -Ecsédi, Ecsédi, felébredtünk! - kiabálta. -Ecsédi, emlékszel még?! Ecsédi lehunyt szemmel mondta, hogy: - Én mindenre emlékszem. -És mire emlékszel, Ecsédi? Mire?! -Éltünk, aludtunk. -Ecsédi, én nem emlékszem semmire. Ki vagyok én, Ecsédi? Mondd meg! Ecsédi lehunyt szemmel mondta: Your name is Vizi Miklós. Int' appele Miklós Vizi. Tuo nome Niccolo Vizi. Tebja zavut, Nyikoláj Vizi. Vizi. Vizi. Vizi. - mondta Ecsédi, és aludt tovább. Álmában nagy halakat látott vizekben lebegve, álmot vonva magukkal, redőző árnyakat. Énekelgetett magában, csemcsegett, tiszta nyál csordult a szája szélén. Ringatta magát. - Ez hát a nevem. Ez a név. Ez voltam én! - És az illető, aki most már Vizi, a tükörbe nézett. Jellegzetes kelet-európai arc repült felé a hófehér Tükörből. Új korszak van, új világ, felébredtünk! -kiáltotta, és fejjel rohant az ajtónak, amely az utolsó pillanatban kinyílott, és Vizi (most már tudjuk a nevét: Vizi) egy szigorú nagykabátos társaságba rohant bele a gangon. A férfiak - lehettek vagy tízen - ujjlenyomatot vettek tőle. Ekkor derült ki, hogy mind a tízen egyetlen nagykabátot viselnek, alatta szorulnak össze gúlában, mert ők egy Bizottság voltak, moly az elmúlt időszak bűneit és hőstetteit állapította meg tisztázó szigorúsággal. - Tisztázó szigorúság - mondta a Bizottság vezetője, aki a télikabát gallérját viselte magán. Ritkáshajú, szép feje kócsaghoz hasonlóan koronázta meg az embergúla tetejét. -Jellegzetes bolseviki ujjlenyomat! - kiáltotta egy szélsőséges a kabát ujjából. - Neogótikus ujjbegybordázat, egyházi elmélyülésre valló! - zengte egy hang a válltömés alól, kimagasodva. - Magának való költő - mondta egy szelídszemű tag a belső zsebből sugározva. -Az igazat megvallva, kevésre emlékszem a múltból - mondta Vizi, mert elhatározta, hogy becsületes lesz - Csak annyi biztos: a nevem Vizi Miklós. Az embergúla tetején gallért koronázó kócsagrikoltást hallatott: - Miklós! Miklós! Tegezhetlek, Miklós! - A mi emberünk! - süvöltötte a lenti tagoknak. Hagyjuk most Vizit e helyen, és vessünk egy fúró pillantást bele Ecsédibe, aki két karjába temetve arcát még mindig aludt, holott körülötte egy világ kelt új életre zengve. Ecsédi alvása miatt kimaradt az újjáépítésből egy időre. Hogy mennyi időre, azt csak azt tudja, Aki El van Felejtve, telt, múlt az idő. Ecsédi csak aludt, ám egyszer csak mi történt? Egyszer csak: Csengőszó éle tépte fel a csendet, s a borotválatlan Ecsédi felriadt szintén. Rögtön mindenre emlékezvén támolygott az ajtóig. Feltárta. Egy olyan kékszemű férfi állt odakint, kinek az arca olyan volt, mint a lakat. - How do You do? - csatttant fel a hangja. - How do You do? - mondotta Ecsédi, a kába. - Nevem Thomas Edward Lawrence. -mutatkozott be a férfi és meglobogtatta az indigókék selyemburnuszt, amelyben ő volt. (Mert arabnak volt öltözve.) A szeme kék, mint az oxfordi college könytárának a legfelső polcán az Enciklopedia Britannica gerince a betűző, délutáni, krikettpályáról jövő napfényben szokott, oly kék. - Nevem Thomas Edward Lawrence. Napjaink első számú Kelet-Közép-Európa szakértője vagyok, titkos ügynök, szeretem az ön népét, mert az végletekig


投稿者: PetitLyrics
プチリリ再生回数:0





日本語English

利用規約プライバシーポリシー許諾情報運営会社お問い合わせヘルプ
© 2024 SyncPower Corporation


Page
Top